Az 1 éves kori státusz a védőnőnél és a gyerekorvosnál
Bár kisbabáddal mostanra rutinos látogatókként jártok az állapotfelmérésekre, az egy éves kori státuszvizsgálat mégis fontos mérföldkőnek számít! Mi fog történni, miket vizsgálnak, mire készüljetek – csokorba szedtük a legfontosabb tudnivalókat az egy éves kori státuszról.
A védőnő feladatai
Azt már biztos tudjátok, hogy ezeken a kötelező vizsgálatokon elsődlegesen a baba általános állapotának felmérése zajlik. A védőnéni először gyermek testmagasság, a baba súly, a fej és a mellkas körfogatának méréseit végzi el, megtapintja a kutacs csontosodásának állapotát, kikérdez és szükség esetén tanácsokkal lát el a két legfőbb témakör, az alvási és evési szokásaival kapcsolatban. Ezt követően kisbabád fejlettségi állapotát értékeli a hazai standardok alapján.
Az 1 éves státuszon a kisbabád fejlődésével kapcsolatban kapsz majd egy papír alapú kérdőívet, amelyen az “igen, gyakran”, “néha”, “még nem” lehetőségek közül tudod majd bejelölni a gyermekedre igaz megállapításokat. Egyáltalán ne ess kétségbe, ha végigolvasva a kérdéseket, találsz közöttük olyat, amire a “még nem” választ tudsz adni. Minden gyermek egyéni ütemben fejlődik, ezért egy-egy mozgás- vagy beszédfejlődési mérföldkövet később érhet el. A védőnővel azt is megbeszélheted, hogyan segítheted a babát a feladat gyakorlásában!
Védőnői kérdések gyermeked fejlődéséről 1 éves korban
- Bútorok mellett kapaszkodva feláll? (Ha csak segítséggel felállva képes megállni a baba, az nem válasznak felel meg.)
- Álló helyzetből a földön lévő játékokat felveszi? (Közben egyik kezével nyugodtan támaszkodhat a gyermek.)
- Bútor vagy fal mellett oldalazva lépeget?
- Gyorsan és célirányosan mászik?
- Dobozból (vagy tálból, fiókból) játékokat (vagy más tárgyakat) kipakol?
- Apró tárgyat hüvelyk- és mutatóujjával felcsippent? (Pl. morzsát, szöszt.)
- Utánozza a látott mozdulatokat? (Pl. tapsi-tapsi, pá-pá)
- Kérésre, de anélkül, hogy Ön segítené, ismerős tárgyakra rámutat? (Azaz Ön nem mutat, és nem néz rá a tárgyra, és úgy kérdezi pl.: Hol van a labda, lámpa, maci? stb.)
- Ha valamit szeretne megkapni, amit nem ér el, akkor mutatóujjával rámutat a tárgyra?
- Iváskor a poharat döntve megtartja? (Még mellécsuroghat az ital.)
- Öltöztetésnél segít? (Pl.: Amikor a kezét a ruha ujjába illesztik, igyekszik átdugni, fölemeli a lábát a cipő, zokni vagy a nadrágszár fölhúzásához.)
- Ha nevén szólítják, akkor odafordulva a kérdező szemébe néz?
A gyermekorvos feladatai
A gyermekorvos a pszichomotoros és mentális fejlődést, valamint az érzékszervek működésének ellenőrzését (látás, kancsalság, hallás – ezt egy éves korban, ún. BOEL-teszt segítségével) végzi el. Ugyanígy 12 hónapos korban történik a baba szociális fejlődésének, beszédfejlődésének, a mozgásszerveknek, a fogaknak a célzott vizsgálata is. Sztetoszkópjával meghallgatja a kisbabád szívverését és légzését, gondosan végigtapogatja a pocakját, és megtekinti a külső nemi szerveket is .
Kisfiúknál a doktor néni vizsgálja a rejtettheréjűség esetleges fennállását. A méhen belüli fejlődés során a herék a hasüregben helyezkednek el, a magzati fejlődés 7-9. hónapjában a herék leszállnak a herezacskóba. Akkor beszélünk rejtettheréjűségről, ha ez a folyamat elmarad. Viszonylag gyakori az egyik oldali here késői leszállása.
A kötelező védőoltások
Az életkorhoz kötötten kötelező védőoltásokat a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet szabályozza. A védőoltások időpontját a baba életkora határozza meg, nem számít pl. ha koraszülött vagy kis súllyal született. Ha más ellenjavallat nincs, életkora szerint kapja az oltásait.
12 hónapos korban 1 db kötelező védőoltás vár kisbabádra, méghozzá a térítésmentes PCV13 (PREVENAR), azaz a konjugált Pneumococcus vakcina. Legfőképp az 5 év alatti gyermekekre, különösen a csecsemőkre veszélyes a Pneumococcus baktérium, mely többek között tüdő-, középfül- és agyhártyagyulladást okozhat. A vakcinát 2 és 4 hónapos korban már megkapta gyermeked, így most, 12 hónaposan lesz a harmadik, egyben - jó darabig - az utolsó PCV13 oltás.
Általános szabály, hogy a védőoltásokat azért kell pici korban többször ismételni, mert a kisbabák szervezete nem emlékszik egy idő múlva az előző oltásra. Korral ez a képesség javul, de kevesen tudják, hogy a gyermekkorban megkapott oltások egy részét érdemes lenne 40 év felett 10 évente ismételni.
Ne aggódj, a kötelező védőoltás beszerzéséről, beadatásának biztosításáról nem neked kell gondoskodnod, a gyermekorvosotok kérés vagy kérdés nélkül tudja, hogy mikor milyen oltást kell kisbabádnak kapnia. A kötelező védőoltást tőle kapjátok meg, és ő tudja javasolni, hogy mikor, melyik szabadon választható oltást, vagy annak ismétlését kaphatja meg a kisbabád.
Kapcsolódó cikkek