A baba első lépései az ízek világában

A baba első lépései az ízek világában

5-6 hónap
Cikk
Aug. 30, 2020

Amikor a baba először kóstol szilárd ételt, az mérföldkő mindkettőtök életében. A hozzátáplálás menete kapcsán felmerülhet benned, hogy milyen tempóban kell eljutnia az anyatejtől a darabos ételekig?

A hozzátáplálás menete - Az anyatejtől a szilárd ételekig

 

Míg a szopás reflex, a rágás egy tanulási folyamat eredménye, mely körülbelül a babád 4 hónapos korától 1 éves koráig tart. Az újszülött babát anyatejen kívül lehetetlen is egyébként bármi mással táplálni, mivel a nyelvével ösztönösen kilöki a szilárd ételt.  4-5 hónapos korban aztán hatalmas felfedezést tesz: rájön, hogy tud rágni.

Ennek a folyamatnak az állomásai szépen követhetőek onnantól kezdve, hogy csak forgatja az ételt a szájában, egészen addig, míg már észre sem veszi, hogy rendesen eszik. 

 

Új ízek bűvöletében

A szilárd táplálékok bevezetésével ízek sokaságával ismerkedik meg a babád, ami hatalmas változást jelent az étrendjében. A babák különbözőképpen reagálnak az új ízekre: vannak kis felfedezők, akik kíváncsian és nyitottan várják az új fogásokat, mások bizalmatlanabbak és félénkek. Semmiképpen se erőltesd az új ételeket a baba szájába: először csak érintsd a kanalat az ajkaihoz – valószínűleg jól megforgatja majd a szájában az ismeretlen ízt, de aztán a babák többsége határozottan a folytatás mellett foglal állást. Ha viszont a babád kifejezetten elutasítóan viselkedik, ne változtasd az étkezéseket érzelmi háborúvá (az „egyet a mama kedvéért” éppen ez az út…), lehet, hogy csak kicsivel több időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon az újdonságokhoz.

Lesznek ízek, amelyeket jobban fog kedvelni, és lesznek kevésbé népszerűek is – ez teljesen természetes, hiszen te is így vagy ezzel – mindez csak annak a jele, hogy kezd kialakulni a személyes ízlésvilága.

 

Új ételek – új állagok

Ahogy fejlődik a babád rágástechnikája, úgy tud majd először pici darabokat, majd nagyobbakat is megrágni, míg a szilárd táplálék végül megszokottá válik az étkezések alkalmával.

Segítsd ezért a babádat ezekben az időszakokban, hogy az út végén eljuthasson az önálló étkezésekig. Néhány jó tanács a mérföldkövekhez:

  • Kezdéskor lágy állagú, krémszerű étellel kínáld (a turmixgép sokat segíthet), amely a tej állagánál csak egy kevéssel sűrűbb.
  • A következő lépésnél már darabosabbra pürésítsd a főzelékeket és a gyümölcsöket is. 
  • Ezek után már jöhetnek a kisebb, de lágyabb, darabos ételek, mint a betűtészta, jól megfőzött krumplikockák, puha rizs vagy gyümölcsök és főzelékfélék. A nehezen megrágható ételeket most is pürésíteni kell (húsok, halak).
  • Ha a babád elmúlt egy éves, étrendjében már megjelennek a kisebb-nagyobb darabkák. Érdemes próbálgatni az ételek állagát – lehet ropogósabb ételeket kínálni vagy egyben hagyni a puhább fogásokat: adj egy szál főtt répát a babának, egy szelet paradicsomot (a héját húzd le előtte), egy kocka sült céklát.
  • Alkalmanként engedd meg neki, hogy kézzel egyen! Lehet, hogy több munkát igényel a takarítás, a babád viszont rengeteg értékes tapasztalatot szerez. A kicsik egyébként is nagyon szeretik a kézbe fogható, jól rágcsálható ételeket, mint például a bulátát, egy szeletke meghámozott almát vagy teljes kiőrlésű kekszet.

 

Végül egy utolsó jó tanács: ne várj túl sokáig az összetört ételek bevezetésével! Ha a kelleténél tovább pürésítgeted a kicsi ennivalóját, később nehezére esik majd elfogadni a darabosabb állagú fogásokat.

 

Móni, a 8 hónapos Ádám édesanyja:

„Annyira féltem, hogy Ádám fuldokolni fog majd az első igazi ételeknél! Először gyanakodva fogadta csak el a kiskanalat, és leírhatatlan arckifejezéssel ízlelte meg… biztos voltam benne, hogy mindjárt a ruháján látom viszont a kanál tartalmát. Ehhez képest vagy ötször végigforgatta a falatot a szájában, majd megelégedéssel az arcán végül lenyelte – és ez láthatóan büszkeséggel töltötte el. Ahogy engem is!”

Kapcsolódó cikkek

View details Hozzátáplálási kisokos
Cikk
image

Hozzátáplálási kisokos

Szeretnél hozzájutni egy olyan anyaghoz, amiben átláthatóan követheted, hogy mikor milyen táplálékkal kínálhatod babádat?

View details Mell után cumisüveg, anyatej után tápszer
Cikk
Mell után cumisüveg, anyatej után tápszer

Mell után cumisüveg, anyatej után tápszer

Alapos előkészületet igényel, ha babáddal valamilyen okból át kell térnetek a tápszer alapú cumisüveges etetésre. 

View details Játék indul - hogy szórakoztasd 5-6 hónapos babád?
Cikk
A baba fejlődése hihetetlen ütemben zajlik 5-6 hónapos korában.

Játék indul - hogy szórakoztasd 5-6 hónapos babád?

Egy 5-6 hónapos babával a játszva tanulás egész tárháza áll már a rendelkezésetekre – cikkünkben hasznos játékötletekkel, tanácsokkal szeretnénk hozzájárulni a baba fejlődéséhez.

View details Öt hónapos baba fejlődése
Cikk
ot-honapos-baba-fejlodes

Öt hónapos baba fejlődése

Folyamatosan fejlődik a mozgása és a koordinációja, valamint mentális képességei is. Ebből kifolyólag minden nap képes valami újdonsággal meglepni a szüleit.

View details A 6 hónapos baba fejlődése
Cikk
A hat hónapos baba fejlődése

A 6 hónapos baba fejlődése

Minden kisbaba más és más tempóban növekszik, de nagyjából a hat hónapos baba fejlődése során emésztőrendszere már alkalmassá válik az anyatej és a tápszer mellett a zöldség és gyümölcslé

View details A 4-6 hónaposok napirendjéről: ahogy nektek jó!
Cikk
negy-hat-honapos-baba-napi-rutinja

A 4-6 hónaposok napirendjéről: ahogy nektek jó!

Miért jó a napirend? Milyen legyen egy napotok? Válaszokat és tippeket is kapsz, valamint néhány hasznos útravalót.

View details Hogyan kezdd a hozzátáplálást
Cikk
A szilárd ételek bevezetésének lépései

Hogyan kezdd a hozzátáplálást

A hozzátáplálás egy izgalmas új korszak kezdete. Olvasd át a dietetikus szakértőnk által összeállított tippeket azzal kapcsolatban, hogyan és mikor érdemes elkezdeni az ételek bevezetését.

View details A szilárd ételek bevezetésének lépései
Cikk
A szilárd ételek bevezetésének lépései

A szilárd ételek bevezetésének lépései

Amikor már túl vagytok pár új íz bevezetésén, haladhattok tovább a legkülönbözőbb egészséges szilárd ételekkel.

View details Tippek fogzás idejére
Cikk
Tippek fogzás idejére

Tippek fogzás idejére

A fogzás időszaka igazán megterhelővé tud válni az egész család számára. Segítségül összeszedtük mi mindennel tudjátok segíteni kisbabátokat, hogy minél elviselhetőbb legyen számotokra.

View details Elérkezett a hozzátáplálás ideje? Íme egy lista a szükséges eszközökkel
Cikk
A hozzátáplálás legfontosabb eszközei

Elérkezett a hozzátáplálás ideje? Íme egy lista a szükséges eszközökkel

Kezdődjön a kaland! Elérkezett a hozzátáplálás időszaka, ami egy igazán izgalmas periódus lesz.

Csatlakozz a Baby & me Clubba!

  Csatlakozz a Baby & me Clubba!

Ismerd meg a regisztráció előnyeit

Baby & me Club regisztráció előny - Letölthető kisokos

Letölthető kisokosok

Hozzáférhetsz letölthető kisokosokhoz, receptkönyvekhez, útmutatókhoz

Baby & me Club regisztráció előny - Letölthető kisokos

Hírlevél feliratkozás

Várandósságod heteihez, majd kisbabád fejlődésének pontos üteméhez igazodó hírlevelekkel várunk

Baby & me Club regisztráció előny - Letölthető kisokos

Szakértői támogatás

Szakértői tanácsokkal, tippekkel várunk

Baby & me Club regisztráció előny - Letölthető kisokos

Kuponok és ingyenes termékminták

Használd ki a Club tagság előnyeit és igényelj kuponokat, termékmintákat