"furdes-tipego-korban"

Már elég nagy vagyok a nagykádhoz!

12-23 hónap
Cikk
Okt. 3, 2020

Egy-másfél évesen gyermeked elég nagy már, hogy ő is a nagykádban fürödjön. Ez rengeteg lehetőséggel, de nagy odafigyeléssel jár majd együtt.

A csecsemő fürdetése - mikor elég nagy a nagykádhoz?

 

Biztonság

A nagyobb vízfelület fokozott fulladásveszélyt jelent. Gyermeked még most sem áll készen arra, hogy egyedül maradjon a fürdőkádban, csak felnőtt felügyeletében fürödhet, és csak akkora vízben, amelyben biztonságban érzi magát, és ülő helyzetben legfeljebb a derekáig ér.

Az új környezet új veszélyforrásokat rejt: ne engedd, hogy a kicsi a kád csapját csavargassa, mert elállíthatja vagy akár le is forrázhatja magát a vízzel. Igyekezz egyszerű szavakkal el is magyarázni neki, ez miért veszélyes. Pakold el a veszélyt jelentő dolgokat, ne maradjon elérhető távolságban borotva, vegyszer, de tusfürdő, szappan vagy fogkrém sem, hiszen babád nagy valószínűséggel meg akarja majd azokat kóstolni.

Ne tegyél a gyerkőc vizébe fürdőolajat, bármennyire is kedveled az illatát, mert attól nagyon csúszóssá válhat a kád alja. Ha egyébként is tartasz a csúszásveszélytől, vehetsz a kád aljába és a kád mellé kilépéshez is csúszásgátlót, amelyeket – ahogy minden fürdésnél használt eszközt – rendszeresen tisztítani kell.

Higiénia

A közös fürdőkád tisztítására még nagyobb gondot kell fordítani, mint a babakádéra: a gyermek minden fürdése előtt mosd ki. Ha fertőtlenítőt használsz, maradéktalanul öblítsd ki a kádból, nehogy irritálja a kicsi bőrét.

A nagykádban óhatatlanul elszaporodnak a fürdőjátékok. Fürdés után ezekből ki kell önteni a vizet és szárazon kell tartani, valamint legalább kéthetente fertőtlenítsd őket. Az olyan játékok, amelyek belsejében pang a víz – legyenek bár papíron igazi klasszikusok, mint a sípolós gumikacsa –, nem valók hosszú távon a fürdőkádba, mert elszaporodnak bennük a kórokozók, és a fertőtlenítőszert sem lehet belőlük megfelelően kimosni.
Nagyon jókat lehet viszont játszani a kiürült és kiöblített tusfürdős és samponos flakonokkal, amelyeket fertőtlenítés helyett rendszeresen le is cserélhetsz, hasonlóan a fürdőszivacsokhoz – ezeket, ha nem akarod olyan gyakran kidobálni, megpróbálhatod mosógépben is kimosni.

Változások a fürdés menetében

A fürdetés fokozatosan fürdéssé alakul át, több lesz a szabad játék, megmutathatod gyermekednek saját testtájait, és próbálgathatja maga azok megmosását szappannal vagy tusfürdővel.

Gyermeked bőre ekkorra már elég érett a gyermek tusfürdőkhöz, szappanokhoz és habfürdőkhöz, így hacsak nem tapasztaltál nála különös érzékenységet valami iránt, ezek közül bátran választhattok a drogériák kínálatából. Készíthettek nagy habot is a kádba, a kisgyerekek imádják ezzel „kimeszelni” a csempét vagy apához hasonlóan bekenni az arcukat vele, és „leborotválni”. Alkalmanként izgalmas lehet az is, ha egy csipet gyermek fürdősót teszünk a kádba, amitől kék, zöld vagy rózsaszín lesz az egész víz. Esetleg szappanbuborékokat is lehet eregetni.

A hajmosásban egyre inkább ajánlott áttérni a babafürdetőkről gyermeksamponokra, a szemkímélő művelet érdekében bevethetsz akár bababoltokban kapható hajmosó karikát is, és a sampon lemosásához használhatod a tusolófejet.

A fogmosás a babafogkefe rágcsálásától apránként fejlődhet a fluoridmentes fogrémmel végzett gyengéd kefélés felé. Ebben segíthet, ha te is példát mutatsz a gyermekednek, vagy ha egy időben ő is megmoshatja a te fogadat (a saját fogkeféddel).

Együtt fürdés

A nagykád azért is szuper jó móka, mert abban együtt is lehet fürdeni! Ebben fontos szabály, hogy csak egészséges személyek fürödhetnek egy vízben, így például egyik fél lábán se legyen gombafertőzés, vagy ne legyen megfázva. Ha van nagyobb testvér, és van kedve az együtt pancsoláshoz, ez fantasztikus mindennapi alkalom a kötődés erősítésére. Természetesen egészséges szülőként az apuka vagy te is együtt fürödhetsz a gyermekeddel, azonban nem árt lezuhanyoznod előtte, a higiénián túl már csak azért is, mert ilyen helyzetben nem éppen valószínű, hogy te is meg fogsz tudni a kádban mosakodni a kicsivel, ez nem erről szól. Ha együtt fürdötök, nem árt, ha egy harmadik fél is segédkezik, és nem neked kell hosszan törölköznöd és öltözködnöd, mielőtt kiveszed a kicsit, vagy vizesen-meztelenül bajlódni az öltöztetésével.
Összességében tehát a nagykádra való áttérés kis odafigyeléssel bővíti a lehetőségeiteket, és remek közös szórakozást kínál minden nap végén a családnak.
 

Kapcsolódó cikkek

View details Apa vagyok, és értem, mit beszél a gyermekem!
Cikk
Apa vagyok, és értem, mit beszél a gyermekem!

Apa vagyok, és értem, mit beszél a gyermekem!

A kisbabám egy igazi beszélőgép. Nem gondoltam volna, hogy az ilyen kicsik is meg tudják értetni magukat. Rengeteg a megosztani valónk egymással.

View details Segítség, hisztis a gyermekem!
Cikk
Segítség, hisztis a gyermekem!

Segítség, hisztis a gyermekem!

Nem ismerek rá a gyermekemre: hetek óta mindenre nemet mond, követelőzik, és mindennap más miatt hisztizik. Mit csináljak, hogyan kezeljem ezeket a nehéz szituációkat?

 

View details Télen még fontosabb az erős immunrendszer
Cikk
Közeledik a tél, most még fontosabb az erős immunrendszer

Télen még fontosabb az erős immunrendszer

Az ősz nem csak színes falevelekkel és izgalmas gesztenyegyűjtögetésekkel érkezik, de a hűvösebb, csapadékosabb időt is mag

View details Az egy éves baba fejlődése
Cikk
egyeves-baba-fejlodese

Az egy éves baba fejlődése

Babád elég nagy már a labdázáshoz és dömperezéshez, és talán az első lépéseit is megteszi. Életkori sajátosság az agresszió, erre érdemes odafigyelned.

View details Segítség, válogatós a gyerekem!
Cikk
Segítség, válogatós a gyerekem!

Segítség, válogatós a gyerekem!

Néhány apró konyhai trükkel még a legválogatósabb csemetét is sikerül meggyőznünk arról, hogy kóstolja meg a kínált ételt. 

View details Bölcsődébe megy a kicsi
Cikk
Bölcsődébe megy a kicsi

Bölcsődébe megy a kicsi

Valóban az a legkézenfekvőbb megoldás, ha az otthonunkhoz legközelebbi intézményt választjuk?

View details A beszéd fejlődése 3 éves korig
Cikk
baba-beszed-fejlodese

A beszéd fejlődése 3 éves korig

A kisgyermekek számára bonyolult feladat a beszéd képességének elsajátítása. Mindegyikük más-más módon, tempóban teszi ezt meg, azonban néhány általános jellemző igaz valamennyiükre.

View details A másfél éves baba fejlődése
Cikk
18-honapos-baba-fejlodese

A másfél éves baba fejlődése

Csemetéd magabiztosan, önállóan járkál, totyog, mint egy kis pingvin. Rengeteg szót felismer, néhányat már ki is mond!

View details Mese a hisztis babáról, avagy a dackorszak megértése
Cikk
hisztis-baba-dackorszak

Mese a hisztis babáról, avagy a dackorszak megértése

Épphogy sikerült kipihenned az első egy év fáradalmait, amikor hirtelen, minden átmenet nélkül az addig angyali kisbabád egy igazi kis ördöggé változik?

View details Rácsos ágyból gyerekágyba - egy izgalmas állomás
Cikk
racsos-agybol-gyerekagyba

Rácsos ágyból gyerekágyba - egy izgalmas állomás

Egy végigaludt, nyugodt éjszaka minden kisgyermekes háztartásban kincset ér.

View details Karácsonyi menü 1-2 éves babákra szabva
Cikk
karacsonyi-menu-gyerekeknek

Karácsonyi menü 1-2 éves babákra szabva

Ha nem szeretnéd, hogy gyermeked kimaradjon az ünnepi lakomából, egyet se félj, van pár hasznos tippünk számodra, hogy a pici korának és pocakjának is megfelelő finomságok legyenek az ünnepi as

View details A játék fontossága 1 éves kor feletti gyerekeknél
Cikk
jatek-fontossaga-gyerekeknel

A játék fontossága 1 éves kor feletti gyerekeknél

A gyermeklét egyik legnagyobb ajándéka, hogy a kicsik mindig, mindenkor és mindenben képesek meglátni a játék lehetőségét.

View details Az egy éves baba táplálása
Cikk
egy_eves_baba_taplalas_hozzataplalas

Az egy éves baba táplálása

Az egy éves kor mérföldkő a baba táplálkozásában. Cikkünkben a baba étrendbe illeszthető újdonságokra, és a szülinapi tortára is kitérünk.

View details Mozogj gyerek mellett is: trükkök anyukáknak
Cikk
Mozogj gyerek mellett is: trükkök anyukáknak

Mozogj gyerek mellett is: trükkök anyukáknak

Vannak napok, amikor az utolsó, amire vágysz az a testmozgás - valószínűleg így van ez egy álmatlan éjszaka után.

View details Hogyan érdemes kezelni a gyermekkori hisztit?
Cikk
Hogyan érdemes kezelni a gyermekkori hisztit?

Hogyan érdemes kezelni a gyermekkori hisztit?

Közeledik a “rémes kétéves” fázis? Segítünk, hogyan érdemes kezelni a gyermekkori hisztit Gyermeketek egyre önállóbb és egyre inkább tudatában van annak, hogy mit akar.

View details A járástanulás segítése 10 lépésben
Cikk
A járástanulás segítése 10 lépésben

A járástanulás segítése 10 lépésben

Izgalmas, egyben rémisztő is átélni a kisbabák első önálló lépteit - vagy inkább az azokra tett kísérletet. Íme pár módszer, amivel átsegítheted gyermekedet a járástanulás nehézségein.

View details Gőgicsélésből beszéd: a baba első szavai
Cikk
Gőgicsélésből beszéd: a baba első szavai

Gőgicsélésből beszéd: a baba első szavai

Az első szavak általában pár hónappal a gőgicsélés után jelennek meg.

View details Válogatós, rosszevő? Hogy lehet segíteni a kicsiknek?
Cikk
Válogatós, rosszevő? Hogy lehet segíteni a kicsiknek?

Válogatós, rosszevő? Hogy lehet segíteni a kicsiknek?

Nagy fejtörést okoz, hogy hogyan szerettesd meg az ételeket rossz evő gyermekeddel? A következő tippek segíthetnek, hogy rosszevő gyermeked jó étvágyú legyen.

View details Útmutató kisgyerekes családoknak a közös étkezésekhez
Cikk
Útmutató kisgyerekes családoknak a közös étkezésekhez

Útmutató kisgyerekes családoknak a közös étkezésekhez

Kihívás a közös családi ebéd egy totyogóssal?

Csatlakozz a Baby & me Clubba!

  Csatlakozz a Baby & me Clubba!

Ismerd meg a regisztráció előnyeit

Baby & me Club regisztráció előny - Letölthető kisokos

Letölthető kisokosok

Hozzáférhetsz letölthető kisokosokhoz, receptkönyvekhez, útmutatókhoz

Baby & me Club regisztráció előny - Letölthető kisokos

Hírlevél feliratkozás

Várandósságod heteihez, majd kisbabád fejlődésének pontos üteméhez igazodó hírlevelekkel várunk

Baby & me Club regisztráció előny - Letölthető kisokos

Szakértői támogatás

Szakértői tanácsokkal, tippekkel várunk

Baby & me Club regisztráció előny - Letölthető kisokos

Kuponok és ingyenes termékminták

Használd ki a Club tagság előnyeit és igényelj kuponokat, termékmintákat