Így fürdesd újszülött kisbabádat

Fürdetési kisokos újszülött babához

0-4 hónap
Cikk
Feb. 21, 2021

Az első fürdetés egy újabb kis lépés a kötődés kialakulásában, mégis, a legtöbb szülő nagyon izgul előtte. Kövesd tippjeinket, arról, hogyan lehet a legbiztonságosabban megfürdetni egy újszülött kisbabát.

  • Kezdjük rögtön azzal, hogy nem kötelező minden nap megfürdetned kisbabádat. Főként az első hetekben könnyebb, ha csak óvatosan megmosdatod. Erről szóló összefoglalónkat a következő linken olvashatod. 
  • Egy újszülöttet elegendő hetente 2-3 alkalommal fürdőkádban fürdetni.
  • Természetesen dönthetsz úgy, hogy minden nap fürdeted, ha mindketten örömmel tudtok ilyenkor egymásra hangolódni.
  • Figyelj rá, hogy még egy másodpercre se hagyd felügyelet nélkül a kisbabát a fürdővízben.
  • Válassz olyan időpontot a fürdetésre, amikor gyermeked nyitott és nem túl álmos.
  • Figyelj arra, hogy elég meleg legyen a szobában fürdetés után.
  • Készítsd elő a következő eszközöket: kiskád, tiszta pelenka, tiszta törölköző, tiszta ruhák, vízhőmérő, vattapamacsok, szivacs vagy fürdetőkesztyű.
  • Engedj vizet 8-10 cm magasságig a kiskádba. Elsőként a hűvös vizet, majd a meleg vizet engedj, majd alaposan keverd össze.
  • Ellenőrizd a baba fürdővizének hőmérsékletét a vízhőmérővel. Figyelj rá, hogy 38 °C fölé ne menjen.
  • Mielőtt beteszed a kicsit a fürdővízbe, még egyszer ellenőrizd le a könyököddel a hőmérsékletet. Ha meleg és nincsenek forró területek, akkor biztosan kellemes lesz.
  • Vetkőztesd le kisbabádat egészen pelenkáig, majd takard be egy törölközővel és elsőként kezdheted is a baba arcának megtisztítását.
  • Használj az arc megtisztításához meleg vízbe mártott vattapamacsot. Figyelj rá, hogy minden törlés után új vattapamacsot használj, és hogy felitasd a vizet a szemzugból.
  • Tartsd úgy kisbabád, hogy feje a fürdővíz felett legyen és kezeddel vagy egy kendővel gyengéden masszírozd a kis fejét, majd öblítsd és száraz kendővel tapogasd át.
  • A pelust vedd le róla mielőtt teljesen a vízbe teszed.
  • Moss alaposan kezet fürdetés előtt, és az órát és különböző ékszereket is vedd le.
  • A babát karold át a háta mögött úgy, hogy az alkaron támaszkodjon a feje, te pedig a felkarjánál tartsd őt. A popsija a kiskád alján fog támaszkodni.
  • A másik, szabad kezeddel fogod tudni megfürdetni őt.
  • Finoman öblögesd a kicsit, úgy, hogy az arcát ne érje víz.
  • Ha még magzatmáz borítja az újszülött testét, azt érdemes rajta hagyni, hiszen ápolja a bőrt.
  • Amikor készen vagytok, óvatosan emeld ki a vízből a babát úgy, hogy a fejet mindenképpen támaszd meg, alulról tartva a hátát és karját, óvatosan, hiszen elég csúszós a baba teste ilyenkor.
  • Alaposan töröld meg kisbabádat, hogy a legapróbb ráncok közül is felitasd a nedvességet. Figyelj rá, hogy a fejecskéje se maradjon vizes. Ez után adj rá pelenkát.
  • Most, hogy készen vagytok a fürdetéssel, jöhet egy kis masszázs. 1 hónapos korig inkább kerüld az olajokat és testápolókat. Nézd át a babamasszázsról szóló összefoglalónkat. [LINK TO BABY MASSAGE]
  • Majd következhet a baba felöltöztetése. Az újszülött kisbabák könnyen igényelhetnek egy extra takarót is fürdés után, hiszen nekik még szükségük lehet erre a plusz melegségre.
  • Próbáljátok ki a közös fürdést a kicsivel, ha úgy tűnne, hogy ódzkodik a fürdetéstől. Ez amúgy is egy igen szeretetteljes program, segíthet neki, hogy megszokja a vizet és erősíti kettőtök között a kötődés kialakulását. Mindenképpen figyelj ugyanakkor, hogy a víz megfelelő hőmérsékletű és van segítséged, amikor be- és kiszállsz a kádból.
  • Végül, az újszülött fürdetése szokás szerint az a rituálé, amelyből az apukák is tevékenyen ki tudják venni részüket, biztos kézzel tartják a kicsit és igazán élvezik ezt az időtöltést, mint a gyermekkel való kapcsolódást. Legyen ez számotokra egy közös családi időtöltés!

Kapcsolódó cikkek

View details Hogyan segítsd kisbabádat az elalvásban
Cikk
Hogyan segítsd kisbabádat az elalvásban

Hogyan segítsd kisbabádat az elalvásban

A kisbabák alszanak, esznek, alszanak, majd kezdik elölről a sort. Kivéve, amikor nem megy jól az alvás.

View details Az anyai ösztön nyomában
Cikk
Hajrá szülők

Az anyai ösztön nyomában

Előfordult már veled is, hogy miközben tanácstalanságodban beleástad magad valamelyik baba témába, egyre csak elveszettebb és bizonytalanabb lettél?

View details Így szabadulj meg az anyai bűntudattól
Cikk
Így szabadulj meg az anyai bűntudattól

Így szabadulj meg az anyai bűntudattól

Folyamatosan az anyai bűntudattal küzdesz?

View details Alapok az anyatejes tápláláshoz
Cikk
Alapok az anyatejes tápláláshoz

Alapok az anyatejes tápláláshoz

Szeretnéd kisbabád szoptatni, amíg igényli, de bizonytalan vagy, hogyan állj neki? Olvasd el listánkat, amely segíthet a szoptatás kezdeti nehézségeit átvészelni.

View details Szoptatás: varázslatos utazás vagy folyamatos küzdelem?
Cikk
Hajrá szülők

Szoptatás: varázslatos utazás vagy folyamatos küzdelem?

A szoptatás egy egyéni folyamat, lehet, hogy Te egy varázslatos utazásként éld meg, de az is megeshet, hogy folyamatosan küzdened kell érte.

View details „Ő a mi kis boldogságunk!”
Cikk
Hajrá szülők

„Ő a mi kis boldogságunk!”

Érezhetem magam szomorúnak, csalódottnak, feszültnek, akár boldogtalannak kismamaként, egy csodálatos kisbaba újdonsült anyukájaként?

View details A baba cumisüvegből történő táplálása
Cikk
A baba cumisüvegből történő táplálása

A baba cumisüvegből történő táplálása

A cumisüvegből való táplálás könnyűnek tűnhet, de sok mindenre kell odafigyelni.

View details Csecsemőkori védőoltások - minden, amit tudni érdemes
Cikk
Csecsemőkori védőoltások - minden, amit tudni érdemes

Csecsemőkori védőoltások - minden, amit tudni érdemes

A születés után nem sokkal elindul a babák immunizációja. A védőoltások beadása senkinek sem kellemes, de fontos, hogy szülőként nyugodt maradj, hiszen kisbabád megérezheti a szorongásod.

View details Hajrá Apa! - Megérkezett a baba, hová lett az előző életünk?
Cikk

Hajrá Apa! - Megérkezett a baba, hová lett az előző életünk?

Amikor kisbabát tervezünk, koránt sem tudjuk, mi is áll előttünk. Teljesen más kép él a fejünkben, mint amivel később találkozunk majd.

View details Így kezeld a látogatókat az első hetekben
Cikk
 Így kezeld a látogatókat az első hetekben

Így kezeld a látogatókat az első hetekben

Ha túlterhelt anyának vagy apának érzed magad a szülés után tobzódó babalátogatások miatt, ne pánikolj!

View details Hogyan kezeld a baby blues jelenséget
Cikk
Hogyan kezeld a baby blues jelenséget

Hogyan kezeld a baby blues jelenséget

Szülés után könnyen megfeledkezhetsz magadról. Íme pár jótanács, hogy biztosan elkerüld a baby bluest, vagy akár a szülés utáni depressziót.

View details Az anyák régi és új barátai
Cikk
Hajrá szülők

Az anyák régi és új barátai

Anyaként időnként rád törhet az érzés, hogy hiányoznak a régi barátaid, a mély beszélgetések, a kalandok, de mégsem tudod bűntudat nélkül másra hagyni babádat.

View details Egyedül a mókuskerékben
Cikk
Hajrá szülők

Egyedül a mókuskerékben

Egy nagycsaládos modellben nem kellett egyedül küzdeni, a családtagok sokat segítettek. Ma már, néhány szerencsés párt kivéve, minden az anyára és apára hárul.

View details Mi tehetsz csecsemőkori reflux esetén?
Cikk
Mi tehetsz csecsemőkori reflux esetén?

Mi tehetsz csecsemőkori reflux esetén?

A csecsemőkori reflux a leggyakoribb emésztési probléma a kisbaba első életévében. Íme pár ötlet a reflux tüneteinek enyhítéséhez.

View details Tippek az újszülött mosdatásához
Cikk
Tippek az újszülött mosdatásához

Tippek az újszülött mosdatásához

Néhány baba az első pillanattól imád fürdeni, míg másoknak több időbe telik, mire megkedvelik. Az ő számukra jó megoldás lehet a mosdatás.

View details Apa-görbe rezíliencia
Cikk
Hajrá szülők

Apa-görbe rezíliencia

Az olyan nem férfias dolog, hogy a dolgok nincsenek rendben. Miért? Mert, ha nincsenek rendben, akkor rendbe kell tenni. Kell egy megoldás.

View details Így szereld le a szoptatási beszólásokat
Cikk
Így szereld le a szoptatási beszólásokat

Így szereld le a szoptatási beszólásokat

Eleged van abból, hogy mindenki kifejti a véleményét a szoptatási szokásaidat illetően?

View details Hogyan segíthetsz babádnak hasfájás idején?
Cikk
Hogyan segíthetsz babád hasfájásán?

Hogyan segíthetsz babádnak hasfájás idején?

Csecsemőkori hasfájásra gyanakszol? Amíg biztosan nem tudod, hogy mi van a háttérben, addig is pár lehetőség, amivel enyhítheted nyugtalan babád fájdalmát.

View details Anyák és az éjszakai műszak
Cikk
Hajrá szülők

Anyák és az éjszakai műszak

Anyának lenni azt jelenti, hogy készenlétben kell állnod a nap 24 órájában, minden pillanatban, tettre készen, még éjszaka is.

Csatlakozz a Baby & me Clubba!

  Csatlakozz a Baby & me Clubba!

Ismerd meg a regisztráció előnyeit

Letölthető kisokosok

Hozzáférhetsz letölthető kisokosokhoz, receptkönyvekhez, útmutatókhoz

Hírlevél feliratkozás

Várandósságod heteihez, majd kisbabád fejlődésének pontos üteméhez igazodó hírlevelekkel várunk

Szakértői támogatás

Szakértői tanácsokkal, tippekkel várunk

Kuponok és ingyenes termékminták

Használd ki a Club tagság előnyeit és igényelj kuponokat, termékmintákat